Ádámok és Évák

A Nemzeti Színház ifjúsági programja között fontos helyet foglal el az Ádámok és Évák ünnepe középiskolás játék.

A Szolnoki Szigligeti Színház által évekkel ezelőtt indított kezdeményezés mára országos mozgalommá fejlődött.

Diákok és színház talán legnemesebb találkozása az Ádámok és Évák ünnepe.

Szolnok iskolásai újra színpadra álltak, ezúttal "Istvántól Mátyásig" volt a téma.

Jobbnál jobb produkciókat láttunk, a fiatalok és felkészítőik ismét kitettek magukért!

A Liget Otthon Szolnok színjátszó csoportja A „Mennyek-be” Kocsma darabját mutatta be, melyet Radó Denise színművésznő írt és amit Mozsárné Tarjáni Erika tanított be.

A legemlékezetesebb előadás díját kapta a színjátszó csoportunk, és a legjobb fiú epizódalakítás díjat pedig Vékási Imre.

Köszönet az élményért!